Dobri Anna és Vaspöri Cintia Fischer Ösztöndíjas
Dobri Anna, Vaspöri Cintia Fischer Ösztöndíj “Kedves Pajtás! Örömmel
színházi -és filmrendező, performer, body art művész, művészeti író, kulturális szervező, fekete öves – 2 danos karatemester.
1955-ben született Nagykikindán. A vajdasági Szabadkán tanult és nevelkedett. A szerb avantgárd színházon keresztül került kapcsolatba a vajdasági avantgárd törekvésekkel. Már ekkor vonzotta a rituális színház és a performansz. A nyolcvanas évek közepén átjött Magyarországra. A pesti bölcsészkarra járt, itt került kapcsolatba az akkori demokratikus ellenzékkel, ezért 1987-ben kiutasították az országból. Visszatért Jugoszláviába, ahol az ottani avantgárd színpadi mozgalmakban tevékenykedett. 1993-ban a háború elől Romániába, Erdélybe menekült. Itt dolgozott egy évig a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színháznál. 1994-től Magyarországon él. 1995-ben ketrecbe zárva 40 napig böjtölt, ezt örökítette meg tíz évvel később kiadott Éhségkönyv – Az éhezőművész című naplójában. Később Pesten megalakította az Opál Színházat, mely jelentős avantgárd színtársulattá vált.
Nevéhez fűződik még a Black-Black Galéria, a Merz Ház, a Zrem Film Studio, a Mersz Overground és a Mersz Klub létrehozása.
“Soha nem vagyok veszteséges. Az a kérdés, hogy mit akarsz keresni? Én nem akarok keresni semmit. Abszolút nem érdekel a pénz. Nulla érdeklődésem van a pénz irányában. Nulla! … Én ebből a klubból nem pénzt akarok, én ebből a klubból legendát akarok! Az két különböző ügy.”
A ZAZEE Kulturális Egyesület 2005 decemberétől működő kulturális csoport. Célunk, hogy korosztálytól független napi találkozási lehetőséget biztosítsunk a kultúrával, elsősorban azokat a művészeti ágakat képviselve, amelyek kisebb popularitással rendelkeznek, így a közönséghez való eljuttatásuk más intézményi keretek között sokkal nehezebben megvalósítható feladat lenne.
Nagyon kíváncsi voltam, hogy hol tartanak most a fiatal színészhallgatók. Nem voltak elvárásaim, mivel ez egy érzékeny terület. Emlékszem, mennyire nehéz volt fiatalként bizonytalanul, gátlásosan megmutatni magam egy-egy belsős vizsgaelőadáson. Mit szólnak majd a művésztanárok, rettegtem, nehogy tehetségtelennek találjanak mégis – nehéz ügy. Egy rosszízű kritika, egy rosszkor elhangzott mondat nagyon meghatározó tud lenni. Semennyi
Online kiállítássorozat tárlatvezetésekkel, beszélgetésekkel, koncerttel, mindez élőben!
A kultúra területén önzetlenül, magas színvonalon tevékenykedő szakemberek kitüntetése.
Kiállítást és aukció a Zalaegerszegen élő, illetve a városhoz kötődő képzőművészek munkáiból.
A Zala Volán helyijáratain automata buszos idegenvezetést tartottunk Ecsedi Erzsébet és Farkas Ignác színművészek közreműködésével.
Dobri Anna, Vaspöri Cintia Fischer Ösztöndíj “Kedves Pajtás! Örömmel
Decemberi Licit Farkas Ignác tárlatvezetése Farkas Ignác színművész tartott
Fischer Ösztöndíj létrehozására Kiállítás és vásár A Fischer György
nézd meg a videót Bibliofülke avató DrMáriás Béla stílszerűen
Color Arts Fesztivál 2010 // Hemo Az egykori zalaegerszegi
Frimmel Gyula grafikusművész kiállításának kísérő eseményén, május 13-án, este
Régió Aktív 2006. június 16-17-én rendezte egyesületünk első rendezvényét,
A ZAZEE Ex Umbra-díjat adományoz a kultúra területén önzetlenül,