8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51.
adószám: 18969513-1-20
bankszámlaszám: 11600006-00000001-99489389
nyilvántartási szám: 20-02-0001998
email: info@zazee.hu
A ZAZEE Kulturális Egyesület 2005 decemberétől működő kulturális csoport. Célunk, hogy korosztálytól független napi találkozási lehetőséget biztosítsunk a kultúrával, elsősorban azokat a művészeti ágakat képviselve, amelyek kisebb popularitással rendelkeznek, így a közönséghez való eljuttatásuk más intézményi keretek között sokkal nehezebben megvalósítható feladat lenne.
Egyesületünk műfajtól független, adott esetben a zene, a költészet, vagy a képzőművészet kerül a fókuszba, de ugyanúgy szerepet biztosítunk a színháznak, a táncnak, a filmnek és még sok minden másnak.
2006-tól két éven keresztül szerveztük a RégióAktív és öt éven keresztül a Color Arts fesztiválokat. Előbbi zenei rendezvény, mely felvonultatja Zalának és régiójának könnyűzenei szereplőit, utóbbi fókuszában pedig a legkülönbözőbb művészeti ágak sajátságos környezetben történő találkozása áll. 2006 őszén 3 hónapon keresztül tartó koncertsorozatot szerveztünk Zalaegerszeg éttermeiben, sörözőiben, kávéházaiban Kocsmazene Turné címmel. 2009-től Cinema Color néven szabadtéri filmklub sorozatot indítottunk útjára, valamint létrehoztuk egy könnyűzenei támogatási rendszer alapjait. Rendezvényeink sikerét bizonyítja, hogy minden esemény után újabb és újabb lelkes támogatói mutatkoznak a művészeti ágaknak és azok képviselőinek. 2013-ban hoztuk létre a Fischer György Képzőművészeti Ösztöndíjat, ami fiatal képzőművészek pályán maradását támogatja. 2014 júniusában Bibliofülkét, nyitott könyvespolcot állítottunk fel Zalaegerszeg egyik közterén és folytattuk a Color Arts Fesztivált. 2015-től egyesületünk támogatja a szlovéniai Lendváról Zalaegerszegre költözött D’Clinic Studios Nemzetközi Rezidenciaprogramot, mely a világ különböző országaiból fogad egy-egy hónapra fiatal képzőművészeket. 2017-ben KÉPben címmel zalaegerszegi kapukról készült képeslapsorozatot jelentettünk meg, fókuszba helyzetük helyi könnyűzenei életet támogató programjainkat, megjelentettük Farkas Ferenc szobrászművész 240 oldalas képzőművészeti albumát. 2018-ban előkészítettük Szemes Béla Egerszegi Színházi Esték 2. című színikritika könyvét, segítségünkkel megjelent Dolgos Péter Pegazus a tollak hegyén! című verseskötete, megrendeztük a Decemberi LICIT című programot, ami egyedülálló kortárs művészeti aukció és egyben a valaha volt legnagyobb számban zalaegerszegi kötődésű alkotókat felvonultató képzőművészeti kiállítás, megalapítottuk és első alkalommal Monok Balázsnak, majd Nagy Csabának és Tóth Sándornak adományoztuk az Ex Umbra-díjat, amit a művészetek hangtalan támogatásáért évente ítélünk oda, pályázati támogatásból megjelentettük Podhorszky Gábor Bach Szonáták és Partiták hanglemezét. 2020-ban útjára indítottuk a ZAZEE records könnyűzenei támogató programunkat melynek segítségével megjelent Monok Balázs Első a család című lemeze. 2021-ben két fiatal képzőművész részvételét támogattuk a Budapest Art Mentor program Művészlét programjában, valamint megalapítottuk a 8.01 Galériát. 2022-ben megalapítottuk a Levelek Tormának című kulturális szubjektív véleményportált, a ZAZEE records keretében szakmai munkával, stúdió támogatással és hangkeveréssel segítettük az Apunk a punk és a Rockonlelkek zenekarok felvételeinek létrejöttét, Tóth Péternek ítéltük az Ex Umbra-díjat, támogattuk videoklip létrejöttét pénzügyi lebonyolítóként, valamint megújítottuk honlapunkat.
Egyesületünk tagjai művészek és művészetet pártoló zalaegerszegi fiatalok, akik folyamatos kapcsolatot tartanak a kortárs kultúra vérkeringésével.
Kattintgass korábbi eseményeink között: