EX-Umbra díj

A ZAZEE Ex Umbra-díjat adományoz a kultúra területén önzetlenül, magas színvonalon tevékenykedő, példaértékű eredményeket elért, ám munkáját általában szerényen, sokszor széles közönség bevonása nélkül végző személyeknek.

színházi -és filmrendező, performer, body art művész, művészeti író, kulturális szervező, fekete öves – 2 danos karatemester.

 

1955-ben született Nagykikindán. A vajdasági Szabadkán tanult és nevelkedett. A szerb avantgárd színházon keresztül került kapcsolatba a vajdasági avantgárd törekvésekkel. Már ekkor vonzotta a rituális színház és a performansz. A nyolcvanas évek közepén átjött Magyarországra. A pesti bölcsészkarra járt, itt került kapcsolatba az akkori demokratikus ellenzékkel, ezért 1987-ben kiutasították az országból. Visszatért Jugoszláviába, ahol az ottani avantgárd színpadi mozgalmakban tevékenykedett. 1993-ban a háború elől Romániába, Erdélybe menekült. Itt dolgozott egy évig a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színháznál. 1994-től Magyarországon él. 1995-ben ketrecbe zárva 40 napig böjtölt, ezt örökítette meg tíz évvel később kiadott Éhségkönyv – Az éhezőművész című naplójában. Később Pesten megalakította az Opál Színházat, mely jelentős avantgárd színtársulattá vált.

Nevéhez fűződik még a Black-Black Galéria, a Merz Ház,  a Zrem Film Studio, a Mersz Overground és a Mersz Klub létrehozása.

 

“Soha nem vagyok veszteséges. Az a kérdés, hogy mit akarsz keresni? Én nem akarok keresni semmit. Abszolút nem érdekel a pénz. Nulla érdeklődésem van a pénz irányában. Nulla! … Én ebből a klubból nem pénzt akarok, én ebből a klubból legendát akarok! Az két különböző ügy.”

Ki legyen Ex Umbra-díjas 2024-ben? Jelöld itt!

A ZAZEE évente egy alkalommal osztja ki az Ex Umbra-díjat az év leghosszabb éjszakáján, december 21-én. A döntésnél a december 1-ig beérkezett ajánlásokat tudjuk figyelembe venni. Küldd el a jelölésed itt és ne mondd el senkinek!

színházi -és filmrendező, performer, body art művész, művészeti író, kulturális szervező, fekete öves – 2 danos karatemester. 1955-ben született Nagykikindán. A vajdasági Szabadkán tanult és nevelkedett. A szerb avantgárd színházon keresztül került kapcsolatba a vajdasági avantgárd törekvésekkel. Már ekkor vonzotta a rituális színház és a performansz. A nyolcvanas évek közepén átjött Magyarországra. A pesti bölcsészkarra […]

Az Ex Umbra-díj szabályzata

A ZAZEE részletesen szabályozza, kik, hogyan kaphatják meg a díjat. Olvasd el itt

Korábbi díjazottaink